ANTI FITNESS CLUB

Minden ami ANTI FITNESS CLUB.......... AFC for erver! :)

Biográfia

Az Anti Fitness Club-ot 2002 novemberében alapította Molnár Tamás (gitár-ének), Fekete Balázs (dob), és Schmidt Antal (gitár). A zenekarnév választást leginkább az inspirálta, hogy már akkoriban is edzőtermek és sportpályák helyett inkább füstös klubokban, koncerteken és a próbateremben érezték jól magukat. A kezdeti szárnypróbálgatások idején, 2003-ban csatlakozott hozzájuk a basszusgitáros, Varsányi Miklós, és első dalaikat, melyek leginkább a punk-rock stílusba voltak besorolhatók, hamarosan bemutatták a nagyközönségnek.

Két demójuk és az egyre több koncert felkérés után 2005 végén már a Macskanadrág és a Prosectura társaságában turnézhattak, 2006-ban pedig több mint 60 saját szervezésű bulit csináltak. 2007 tavaszán Anti helyét Szabó Péter vette át gitáros poszton, ezzel kialakult az AFC jelenlegi felállása, és így vették fel új, immáron harmadik, a korábbiaknál jóval dallamosabb, kifinomultabb demójukat, amely a MySpace generáció egyik legnépszerűbb magyar csapatává tette, és lemezszerződéshez is juttatta a zenekart.

Hamarosan hozzáláttak az új dalok elkészítéséhez, és 2007 novemberében bemutatták első, a „Még vár ránk ez a Föld!”című számukhoz forgatott videójukat. A siker elsöprő volt: a VIVA TV slágerlistáján rögtön a 10. helyen debütált a klip, és a közönség azonnal a kegyeibe fogadta a négyest. A zenekar frontembere, ToMi meghívást kapott a zenetévé reality sorozatába, A Stáb-ba, ahol olyan hírességekkel szerepelhetett, mint Mark, Tóth Gabi, vagy Zimány Linda. Az óriási érdeklődés – ez volt 2007 legnézettebb műsora a VIVÁ-n – után hamarosan felkérést kaptak a következő évad elkészítésére, amit már Ausztráliában forgattak.

Időközben az Anti Fitness Club táján is felpörögtek az események. SzabóZé producer-menedzser segítségével megkezdődtek a debütáló album felvételei, és elkészült a második klip, a „Többet érsz!” című dalukhoz, amely heteken át vezette a VIVA chartot, és több hónapon át tanyázott az első tíz között!

A nagylemez 2008. június 7-én került a boltok polcaira, és ez a nap triplán emlékezetesnek bizonyult az AFC számára. A megjelenés napján órákon keresztül dedikálták az albumot, majd részt vettek a BRAVO OTTO gálán, ahol a közönség nekik szavazta az év felfedezettjének járó szobrot. Ők adhatták a díjkiosztó utáni nagykoncertet is, amit a felhőszakadás sem tudott elmosni: közel ezer rajongó a zuhogó eső ellenére is kitartott mellettük.

A nemes egyszerűséggel ANTI FITNESS CLUB címmel megjelent nagylemez mindössze négy nap eladási adatai alapján a hatodik helyen debütált a MAHASZ listáján, Madonna és Ákos aktuális kiadványa közé ékelődve, amely egy elsőlemezes előadó számára óriási eredmény.

A következő hét ismét sikert hozott, hiszen a VIVA Cometről sem távoztak üres kézzel: ezúttal egy szakmai zsűri ítélte nekik az legjobb új előadó díját, jelezve, hogy az AFC-t a következő évek egyik nagy reménységének tartják.
A nyári időszak alatt rengeteg fergeteges hangulatú koncertet adtak szerte az országban, majd 2008 augusztusában elkészítették harmadik videójukat a „Miért hazudom…” című dalukhoz. A teátrális klip – bár a cenzorok túlságosan ijesztőnek tartották az utolsó jeleneteit – heteken át vezette a VIVA Chartot, és eredeti, vágatlan formájában közel egymilliós nézetséget produkált a videómegosztó portálokon.

A 2008 szeptember 26-i lemezbemutató koncertjükön megtöltötték a Petőfi Csarnokot, és az ott készített felvételekből állították össze a „Bárhogy szeretnéd” klipjét.

2009 februárjában addigi közönségdíjaik után a szakmai zsűri nekik ítélte az év felfedezettjének járó díjat a Fonogram gálán. Ez év júniusában két kategóriában (az év együttese és az év videóklipje) is jelölést kaptak a VIVA Cometen, majd hármat a BRAVO OTTO-n is – utóbbiról újabb két szobrocskával távozhattak.

A zenekar 2009. májusában fellépett az RTL Klub szépségkirálynő választásának döntőjében.

A nyári koncertturné alatt hozzáláttak második nagylemezük stúdiómunkálataihoz, amely Lélekzet címmel november 6-án került boltokba, és a megjelenés hetében a legsikeresebb hazai korongként 2. helyen indított a MAHASZ Top40albumlistáján!

A nézőcsúccsal és óriási sikerrel lezajlott lemezbemutató koncert 2009 november 6-án a budapesti Wigwam Rock Klub történetének egyik legnépszerűbb eseménye volt. Aznap este a zuhogó esőben 2 saroknyira kanyargott a sor a kaputól, a tervezett kezdést is tolni kellett fél órával, hogy minden rajongó bejusson időben. Majd’ ezren hallgathatták meg az új AFC-album új dalait, köztük a lemezen bónusz trackként szereplő “Mi a szívemen, a számon” című slágert, melyben ToMi duettet énekelt Tóth Gabival.

2009. decemberében ToMi sztárvendégként szerepelhetett a RTL Klub Csillag születik című showjának döntőjében, melyet milliók néztek élőben, így a tehetségkutató egész éves nézőcsúcsot döntött.  A nagy sikerre való tekintettel az AFCházi videoklipet forgatott a műsorban elhangzott Szájbergyerek sajátos feldolgozásához – karácsonyi ajándékként kitartó rajongóik számára.

A zenekart 2010ben két kategóriában is jelölték a Bravo Otto díjra, melyek közül egyet sikerült díjra váltaniuk. Az év együtteseként látványos minkioncertet adtak, melyre több ezer ember tombolt.

Egy héttel később a VIVA Cometen folytatták a sikerszériát: az év együttese díjjal távozhattak a gáláról, ahol tűzoltókórussal és a Pécsi Balett társulat táncosaival kiegészülve léptek színpadra.

2010. július 10-én a Siófokon megrendezésre került MTV Ikon rendezvénysorozaton Ákos munkássága előtt tisztelegve, a rock-ikon személyes kérésére fogalmazták újra a Majom a ketrecben és az Ennyi nem elég című slágereket.

2010. októberében, több mint fél évig tartó animációs- és utómunka után a veszprémi Kamera Hungária gálán a szakmai közönség előtt debütált az Angyal videoklipje, majd ezt követően a nagyközönség is megtekinthette. A VIVA televízió top 40-es listáján több mint 7 hónapig tanyázott, míg áprilisban Nr.1 lett.
A klipet, mely a Los Tiki Pictures és Manga István munkáját dicséri, a  szakmai zsűri beválasztotta a 10 Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Versenyprogramjába.

2010. decemberében sztárvendégként zajos sikert arattak az X-Faktor elődöntőjében, ahol Hernádi Judit klasszikusát, a Sohase mondd-ot dolgozták át.

2011. januárjában több ausztriai városban is koncerteztek az angol nyelvű műsorukkal, mely kapcsán meghívást kaptak az bécsi Donauinselfest-re.

2011. márciusában saját környezetvédelmi kampányt indítottak: a Lélekzet album Végső kiáltás című dalára a rajongóik által beküldött videókból készítettek kifejezetten az Internetre szánt videoklipet. A kezdeményezés mellé olyan hírességek álltak, mint Tóth Gabi, Bereczki Zoltán, a Hooligans, Ganxsta Zolee, Kowalsky, Fluor, Varga Viktor, vagy Zola, a VIVA TV műsorvezetője. A kisfilm április 22-én, a Föld napján debütált. 
Az akció záróakkordjaként ezen a napon mindenféle elektromos áram felhasználása nélküli, akusztikus koncertet szerveztek a Margit-sziget kellős közepére, ahol több száz rajongó énekelte velük legnagyobb slágereiket a fűben ülve.

2011. júniusában az év együttese kategóriában arattak győzelmet a BRAVO OTTO-n, és ToMi a BRAVO Idol díjat is megkapta.
Ebben az évben az Anti Fitness Club fellépése zárta a VIVA Comet gálát: a Végső kiáltás című dalukat tradicionális japán taiko dobosokkal, a Kiyo-Kito Taiko csapatával karöltve hívták fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

Díjak és jelölések:
2008 Bravo Otto – Az év felfedezettje
2008 Viva Comet – A legjobb új előadó
2009 Fonogram – Az év felfedezettje
2009 Bravo Otto – Az év albuma jelölt
2009 Bravo Otto – Az év együttese
2009 Bravo Otto – Az év videoklipje
2009 Viva Comet – Az év együttese jelölt
2009 Viva Comet – Az év videoklipje jelölt
2010 Fonogram – Az év albuma jelölt
2010 Bravo Otto – Az év együttese
2010 Bravo Otto – Az év videoklipje jelölt
2010 Viva Comet – Az év együttese
2011 Bravo Otto – Az év együttese
2011 Bravo otto – Az év videoklipje jelölt
2011 Bravo Otto – Bravo Idol (ToMi)



http://www.youtube.com/watch?v=Ez8pVQ40xq8



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 6
Havi: 22
Össz.: 4 668

Látogatottság növelés
Oldal: Kontakt
ANTI FITNESS CLUB - © 2008 - 2024 - anti-fitness-club.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »